Kész, vége. Ennyi volt, ennyit tudtak, és idáig jutottak Orbánék. A két és fél éves Fülkeforradalom láttán nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legfényesebb napok már ködbe vesztek, az orbáni csillag lefelé ívelő pályán van. A Fidesz választási veresége az aktuális tendenciákat alapul véve – folyamatosan zsugorodó Fidesz-tábor és összeforró ellenzéki erők -, és mindenfajta trükközés ellenére, egyre biztosabbnak tűnik. Az egyre erősödő ellenszélben felvetül a kérdés, hogy kivárja-e a kormány a másfél év múlva esedékes választási dátumot vagy tizenkilencre lapot kérve villámgyorsan előrehozott választásokat ír ki, így próbálva megtörni az ellenzéki lendületet?

A Fidesz helyzete a kőkemény kétharmados többség dominanciája ellenére nem irigylésre méltó. Sikerült a pártnak két és fél év alatt politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális szinten is olyan lesújtó teljesítményt nyújtania, amit nehéz lesz pozitívan eladni a 2014-es választásokat megelőző kampányban. A társadalmi elégedetlenség már olyan méreteket ölt, ahol a kormánynak minden, a saját imidzsfényezésére kidobott forintja ellenérzést kelt (lásd Anti-IMF-kampány), és alapból beindítja az emberek pavlovi reflexét. A hátralevő másfél évben semmi jel nem utal arra, hogy bármifajta matolcsysta gazdasági mese révén megváltozna a helyzet, tehát a kormányhoz való tömeges odafordulás nem valószínűsíthető.

bajnai-jelen.jpg

Az idei október 23-ával pedig az is kiderült, hogy az ellenzék sokkal gyorsabban és ravaszabban halad az összeforrás útján, mint ahogy azt Orbán Viktor valaha is elképzelte volna. Orbánnak már nem az általa nagymértékben demonizált szocialistáktól kell tartania és a jövőben megküzdenie a hatalomért, hanem sokkal inkább a Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás együttműködése révén létrejött Együtt 2014 Mozgalommal. Azzal a formációval, amelyikre nem lehet ráhúzni a szokásos „komcsi” jelzőt, és amelyik tárt kapukkal várja Ángyán Józseftől TGM-ig az összes magyar állampolgárt.

Hirtelen tehát váratlan kihívóval szembesül a Fidesz, amelyik életveszélyes is lehet az Orbán-rezsimre nézve, amennyiben hosszabb idő áll rendelkezésére kibontakozni. A politikai középről kiinduló mozgalom célul tűzte ki, hogy képviselni kívánja a kiábrándult fideszesektől elindulva a radikálisokat leszámítva a baloldal egészét. A pártoktól elfordult, a politikai paletta középen tanyázó választók százezrei várnak megfelelő hívó szóra. Az Együtt 2014 Mozgalom hivatott véghezvinni ezeknek a szavazóknak a toborzását, ezeknek a személyeknek a politikai kiábrándultságát enyhíteni.

Véleményem szerint Orbán van annyira makacs, hogy – még ha tisztában is van vele, hogy rossz az irány - egy tapodtat sem enged az elmúlt két és fél év politikájából, azaz a status quo-n változtatni nem lehet. Nem számíthatunk olyan radikális politikai fordulatra sem, mint amit 2004-ben hajtott végre az MSZP, amikor Gyurcsány Ferencet sikerült elővarázsolni a kalapból, aki aztán másfél évvel később a sírból nyerte meg a választást a szocialisták javára. A ravaszságból kifolyólag, ami szintén Orbán Viktort jellemzi, nem elképzelhetetlen az a felvetés, miszerint a Fidesz rövidesen az előrehozott választások mellett dönt, így fékezve meg az ellenzéki összefogást és előretörést, illetve az Együtt 2014 Mozgalom által meghirdetett korszakváltást.

Jobb lesz tehát minél előbb észlelni az ellenzék egészének!

A bejegyzés trackback címe:

https://granadinho.blog.hu/api/trackback/id/tr314865718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prologus 2012.10.27. 21:53:25

Jó lenne, ha valaki a most képződött egyesülésből listázná az országgal szemben elkövetett bűnösök neveit, tetteit, hogy el lehessen számoltatni a most még pöffeszkedő Kósától Orbánig az összes tolvajt, és a körülöttük lévőket ugyan így... semmilyen megbocsájtást velük szemben nem szabad alkalmazni, mert sunyik, és hátulról támadnak...

Granadinho 2012.10.30. 17:41:15

@prologus: Teljes mértékben egyetértek.
süti beállítások módosítása