Elveit állandó, napi érdekű módosítások rombolják. Nyilvánvalóan alkotmányellenes szabályokat vesznek fel az alkotmányba azért, hogy ne lehessen megtámadni őket. Előfordult, hogy rögtön az után, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított egy törvényt, azt az alkotmány részévé tették. Ezzel kibékíthetetlen belső ellentmondásokkal terhelik meg az alaptörvényt. A legsúlyosabb ilyen beavatkozások az alkotmánybíráskodást és a független bírósági rendszert érintették.” – Sólyom László, Aszófő, 2012. augusztus 4.

 

Laci bácsi aszófői beszédében – tőle mindezidáig szokatlan módon – kemény kritikával illette Orbán Viktort és kormányának teljesítményét, miközben hangsúlyozta, hogy az alkotmányos kultúra az elmúlt két évben a törvényhozásban és a kormányzásban is „odaveszett” és a kétharmados többség „nem ismer korlátot maga fölött, nincs, amit meg ne tenne”. Laci bácsi szavaival nehéz lenne vitatkozni, azonban a felismerés túlságosan is későn érkezik. Akkor, amikor az általa kritizált személy már régen felépítette a hőn áhított politikai- gazdasági- kulturális rendszerét, és amikor véleménye hangoztatásával megmaradt renoméját erodálja a volt államfő.

sólyom-aszófő.jpg

Laci bácsi nem tegnap csobbant bele a hazai politika mélyvízébe. AZ MDF egyik alapító tagjaként jelen volt az 1987-es lakiteleki találkozón, később az Ellenzéki Kerekasztal állandó részvevője volt. 1989-től kilenc éven át az Alkotmánybíróság tagja volt, amit 1990-től, mint elnök vezetett.  2005-ben a kutyakomédiával felérő elnökválasztást követően a Magyar Köztársaság elnökének választották meg. Hivatali idejének nagy részében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezette az országot, a kettejük közötti kapcsolat köztudottan nem volt felhőtlen. A 2010-es elsöprő Fidesz-győzelemnek köszönhetően Orbán Viktor került a kormányfői székbe, aki pedig szabadon ítélkezhetett Laci bácsi esetleges hivatali „repetájáról”, vagyis hogy újrajelölje-e a korábbi alkotmánybírót.  Laci bácsi mindent megtett – a választások előtt és után is -, hogy Orbán kedvébe járjon (esetleg egy újabb ötéves periódust remélve?), mindezt azonban a Fülkeforradalom vezére figyelmen kívül hagyta. Ennek következtében Laci bácsi immáron két éve leköszönt a nemzet első embere pozíciójából és politikailag a „who the fuck?”- kategóriába került.

Laci bácsi véleményének súlya az Orbán-rendszerben hasonló egy madár tolláéhoz, mégsem árt megállni egy pár mondat erejéig személyénél, akinek életrajzából is kiderül, hogy nem a legképességtelenebbek közé tartozott. Mégsem volt elég Laci bácsinak 20 év, hogy a magyar demokráciára leselkedő legkomolyabb veszély közeledtét minden kiáltás, figyelmeztetés és tiltakozás ellenére időben észlelje. (Mentségére legyen mondva, hogy nem ő az egyedüli a végtelenül hosszú sorban.) Sem az alkotmánybírói perspektíva, sem pedig a későbbi Sándor-palotában eltöltött időszak nem volt elég az Orbán-puzzle összerakásához. A látványos Gyurcsány-ellenessége nem elenyésző mértékben még hozzá is járult a jelenlegi politikai zsákutcához.

Két évvel a demokrácia teljes leépítésének megkezdését követően Laci bácsi mégis új erőre kapott, és - talán az egykori reflektorfényt hiányolva – központi szerepet követelt magának az újságok címlapjain. A lehetőséget megkapva az általa formált kritika a bumeráng pályáját leírva egy erős önkritikában csapódik le, ugyanis Laci bácsi tehetetlensége, elővigyázatosságának hiánya és opportunizmusa nem elfelejtendő az aktuális politikai erőviszonyokat tekintve.


A bejegyzés trackback címe:

https://granadinho.blog.hu/api/trackback/id/tr874701026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása