Tegnap megint egy lépéssel kerültünk közelebb a Nagy Mű beteljesedéséhez, miután a magyar Parlament kétharmados többséggel fogadta el az eredetileg Lázár János és Kósa Lajos szignójával ellátott, a választási eljárásról szóló – és a választási regisztrációt az Alaptörvénybe iktató – törvénytervezetet. A nemzeti puzzle újabb darabjával gazdagodott tehát, Orbán Viktor pedig „igazoltan” maradt távol a történelmi jelentőségű zárószavazástól. Hogyan értelmezhetjük ezt a viselkedés Orbán részéről?

A törvény, amely most már csak alkotmánymódosítás útján változtatható meg, tovább tolja a Fidesz-hengert a magyar ugaron, egyértelműen különbséget téve magyar és magyar között. Miközben a határon túli (primer) magyarok regisztrálhatnak levélben is a választásokra, az ország határain belül élő (szekunder) magyarok csak és kizárólag személyesen iratkozhatnak fel a választási névjegyzékbe. Nem hiába kerülte meg a Fidesz az alkotmányos rangba emelt törvénnyel az Alkotmánybíróságot, ugyanis annak normakontrollja két kézzel söpörte volna le azt a XV. cikkelyre hivatkozva („minden magyar egyenlő”) az Alaptörvény asztaláról.

A zárószavazást emlékezetessé tette az LMP néhány képviselőjének a tiltakozó magatartása, akik a karzatról kékcédulákkal öntötték el a Fideszes padsorokat, így emlékeztetve a kormánypárti képviselőket az 1947-ben elcsalt és kékcédulásként elhíresült választásokra. A hazai sajtóban a kékcédulás záporról elterjedt felvételekről könnyedén leolvasható egy beszédes tény, miszerint Orbán Viktor távol maradt a hatalommegőrzését célzó, számára messze nem jelentéktelen aktusról.

Mit sugall Orbán egy ilyen, szimbolikus jelentőséggel is bíró szavazás elmulasztásával?

Az mindenképpen megállapítható, hogy Orbán Viktor sunyi módon nem kíván papíron sorsközösséget vállalni saját párttársaival. A közvélemény 80%-a által elutasított választási regisztráció kérdésében nem merészel nyíltan a nyilvánosság elé lépni és azt mondani, hogy én vagyok a fasza gyerek, aki az akaratotokkal szembeszegül. A jövőben nem lehet majd neki személyesen felróni – a parlamenti szavazatokat alapul véve-, hogy megosztotta volna a magyar nemzetet kül- és belhoniakra. Sem azt, hogy közreműködött volna a választási feliratkozás legitimációjában.

Nem…

Orbán a büdös munkát párttársaira bízza, a szennyesről tudni sem akar. Ő az előre elkészített narancsbuktából képes csak enni, saját maga minek is dolgozna annak bárminemű ízesítésén? Minek mozdítani kisujját, ha a talpnyaló segédei úgyií mindent elvégeznek? Nagyon jól tudja, hogy ameddig lesznek Lázárok, Kósák, Wittnerek, Szijjártók és Rogánok, addig neki a pozíciója megingathatatlan. Amíg a vezér futballmeccseket látogat, addig segédei megágyazzák neki az autoriter vonásoktól nem mentes államot.

Nem baj fiúk, meglesz még ennek is a böjtje!

Akkor aztán bulizunk Debrecentől Hódmezővásárhelyig, Felcsúttól Budapestig. Nem is kicsit,…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.